Kovács Gabriella sminkmester

Hol van a menyasszonyi fátyol helye?

A menyasszonyi fátyol az egyik hiedelem szerint a menyasszony személyét volt hivatott védeni az ártó szellemektől az esküvője napján. Egy másik szokás azonban azért tette kötelezővé, mert annak idején az szülők választották ki a fiuk feleségét, akit az eskü előtt nem is láthatott. Így a fátyol ezért takarta a menyasszony arcát. Többféle menyasszonyi fátylat különböztetünk meg, a birdcage, a vállig érő, a derékig, valamint a földi érő mellett sokan rajonganak a valcer, a kápolna és a katedrális fátylakért, ez utóbbiak igazán nagyszabású esküvőkre valók.

A fátylat hagyományosan a menyasszony feje tetejére tűzték. Mára azonban felül, középen és a tarkónál is felerősíthető, függően attól, hogy milyen frizurát kérsz a fodrásztól, illetve milyen fejdíszt választottál magadnak. A frizurapróbára fontos, hogy már a fátyladdal együtt érkezz. Ha tudom, hogy milyen típust választottál, gyorsan megtaláljuk a menyasszonyi ruhádhoz és az esküvő helyszínéhez, valamint az egyéni adottságaidhoz tökéletesen illő frizurát.